Ígéretek 2 Új ígéretek antológia, Garbó kiadó 2010

Még a torkom se

Ha akarod nem szólalok meg
nem is írok ceruzával
hullámpapírra levelet
nem rajzolok halakat az úttest közepére – ha úgy akarod

Ha akarod leteszem a telefont
és nem beszélek butaságot
versről és zenéről
és nem kérdezem meg,
hogy ismered-e a titkukat – ha úgy akarod

Ha akarod nem mosom meg arcom
kérges tenyeredben
és még a torkom se szorul össze
mikor kibontom a nyakkendődet
és megkötöm a hajamat – ha úgy akarod

Ha akarod bekötött szemmel
megyek át a téren
és nem is gondolok a kezedre,
hogy megfoghatnál,
mert ez egy másik élet – ha úgy akarod

Ha akarod távol esek le
a hintáról, nehogy
meghalljam a hangod
aggodalmát véletlenül
és megtudjam, hogy mégis szeretsz – ha úgy akarod.

Magasztos ihletés című antológia 2011

tengerpart

legyen élénk rózsaszín a nyár
sós leander-illatot eregessen
váll alatt hullámozzon kőágy
tengernyi hajó vizet szeleteljen

márványlépcsőkön meleg szél ömöljön
hűs este olvadjon körétek
csigavonalban szaladjon az öröm
legyen könnyű játék az élet

Ígéretek 3 Új ígéretek Garbó kiadó 2010

Fűszobor

Harmatból és fűből fonlak össze, zöldkövű alak.
Mohatest lesz majd gömbölyű vállad,
ízeid egy-egy nyírfaág, zafírból lesz a szád.
Térdeid ezüstös fűlabdák,
kulcscsontod öble könnyet gyűjtő kád.
És hogy tudjanak enni kezedből az állatok –
tenyeredből zöldillatú tálat formálok.
Arcod vízhullám lesz, ha megfogom,
úszó lapuleveleken fekszem majd hátadon.
Melled bolt lesz, fenyőleveles mennybolt, ég,
tarkód borostyánoszlopon nyugvó fedél.
Könyököd ringó hajód evezőlapátja,
sűrű avarba növő langyos lábfejed alatta.
Ezüsthálós harmatcseppekből lesz szemed, fogad,
- és még azt is tudom, testvéreid hogy hívjanak.
Könnyű páraágból fonok még fűzpántot csuklód köré,
melybe belefűzöm magamat, hogy melletted legyek örökké.

Szerelmes remegés című antológia, Szerető közelség

Hagyom magam

Lepke vagyok kezedben
pillányi rezdülés
seszínű hártyák közül.

Selyempapír zsebedben,
váratlan zizegés
a többi kincsed alól.

Tündértáncos szemedben,
látatlan látomás
mandula ruhák mögül.

Tükörcserép hátulja,
fekvő homokóra
a hálószobapadlón.

Szinkópa utolsója
kézzel írt kottád
szépívű dallamában.

Ennyi vagyok.
De nálad
hagyom
magam.

Kézjegy 16.Tolna megyei alkotók antológiája 2010

 Köztes időben

Hétrét
görnyedek
előtted
Uram
és te
a köztes időben
felölelsz
szívedig

Békekötés

sikerült lerajzolni
amit akartam
és oda
annak a helyére

Elég

miért remegsz, ha virágot kapsz
mi az a titkosujjú áram
mi átcsap ilyenkor a ruhádon

miért képzelsz mást, mint ami van
miért sírsz titokban
népdalokon

(miért ölelsz, ha nem kellek
miért csinálsz úgy,
mintha életedhez csak kellék lennék)

miért fázol, ha szomorú vagy
mi az az erősléptű szél,
mi bebújik még a körmeid alá is

miért engeded, hogy gyötörjön más is
nem vagy elég magadnak?

Kézjegy 17. Tolna megyei alkotók antológiája 2011

Őszi kert

Ősz illatú már a fák nevetése,
csak az alma héja tartja az időt,
medencénk ölében is meghűlt a víz,
szótlanul sárgulnak a dombtetők.

Gyökér rozsdásodik fáradt avarba,
lassan ringatni készül új életet,
egyenes derékkal körtáncot járnak
fölötte a ráncba csavart levelek.

Lefelé hajlik szomorúfűz fejed,
szelíd bölcsességű a kezed, simít.
Hallgat a szemed, öreg este fed,
kintről titkok ékköve világít.

beszélgetéseink
szabásmintán hevernek
átalakultak szaggatott
fuldokló vonalakká
nem beszélgetéseink
pedig versekké válnak
írásjel nélküli
kóválygó sorokká
létünk szabásmintáján
fuldokló
vonalkák
verseink
kóválygó
sorai

Kartagho

Készülődök.
Kiesett a kilincs.
Én is mindent elejtek.
Álmaim töredékek.
És a virágok a kertben
évek óta
tátva maradnak.
Víz alatt megyek.
Semmim nincsen.
Sós lesz a föld,
mire elérlek.

Kertsarok felé

Ki az a fiú ott imádkozva?
Mi az a folt a kézfején?
Miért jön elém karját kitárva?
Hova visz engem a tenyerén?

Micsoda kincstárat mutat?
Miféle vigaszt terít?
Hova hív el vacsorára?
Kezed milyen kaput nyit?

És hogyhogy bemehetek?
Asztalodnál ehetek?
Szabadon szerethetlek?
Nélkülem magam lehetek?

tánc
alattam ívelt ég
fölöttem föld dobban
ringó gyűrűd közöttem 

Paksi Tükör XVIII. évfolyam, 4. szám, 2011 decembere

Befőttesüveg

Úgy érzem magam, mint egy télire eltett befőtt. Cseresznye. Jó szoros az üveg szája. Nehogy szóljak, hogy én ezt nem akarom. Végül is tetszetős szín a cseresznye. Meg olyan szép gömbölyű. Ded, gömbölyded. Szóval érnem kell. Zabola, meg minden. Kristályba lett zuhanásom – mondaná a Hoffmann. Ázok a lében. Csak majdnem fulladok meg. Közvetlenül a tető alatti részeim szabadok. Onnan próbálok kukucskálni. Az érés komoly dolog. Néha majd rám nézel, megdicsérsz, és én megpróbálok örülni. Utólag. Akár a megszelídített róka a Kis Hercegben, úgy várlak.
Azonos helyen vagyok a szívedben. Nem mászkálok el. Ez kényelmes, mert nem kell felkeresned. Azért a bezártság egy kicsit zavar. Kénytelen vagyok tettek helyett képzelődni. Mindent elmondok neked előre, és nincs valóság. Fogalmazok, meg ilyen bódult kábulatban élek. Se hall, se lát Dömötör. Nem mondhatnám, hogy elvagyok, mint a befőtt.
Nem szeretnék megromlani. Ettől az egytől félek. És bosszant a lehetőség. De te majd segítesz, és időben leveszel a polcról, nehogy elrontsuk. Mihelyt leemelsz onnan, elveszítlek.

Elvágyódás

Bújok a naphoz, menekülök,
árnyékába gömbölyödök.
Tűzföld, vízlég, rejtsetek el,
álmomból se ébredjek fel!

Lassan aludjak, égessen fény!
Sárgájából legyen edény,
engem itasson, ringasson el
hullámkönnyű fekhelyemen!

Látok fellegdunna alól
gyöngyházmedrű barna folyót,
mély harangja fülembe zuhog,
hókarú fákkal alkonyulok.

A festő álma
Takács Évának

Anyagot álmodsz,
felületet, amire írsz.
Papírszövetet, álomvásznat,
mik ujjad nyomát hordják.
Mozdulatlanul írod a képét
gabonaföldnek,
kőpiramisnak.
Ráfektetsz
csónakot, csigát, csontos
magházú aszalt gyümölcsöt.
Ilyenkor
nem nézel fel,
nem is létezel.

Bővített haiku

mert jó a kő, és jó a nehéz
és jó a súly is, hogy földközelben légy
és jó a föld, ha van kicsi rés